Tüske-Bozzai Krisztina

Bemutatkozás

A szüleim már nagyon korán elindítottak a sportos életmód útján! Egészen kicsi voltam, amikor elkezdtem ismerkedni a művészitornával. Majd 7 évesen kezdtem el komolyan, versenyszerűen sportolni. Ez a sport nem más volt, mint a kötélugrás! 10 évig versenyeztem. Mellette jártam aerobikozni, mert nagyon szerettem ezt a mozgásfajtát is!

Közben gyógypedagógus-tanítónak tanultam, mert a mozgás mellett a gyerekekkel való foglalkozás is fontossá vált az életemben!

A mozgás iránti szeretetem az évek múlásával egyre erősödött, ennek okán aerobik edzőnek tanultam, majd folyamatosan elvégeztem különböző edzői képzéseket (Fit-Ball, Pilates).

Szeretem magam folyamatosan képezni, így 2018. májusában a tavaszi BeautyCamp után két héttel már a Beautyrobic edzőképzésen ültem 🙂 és ezzel párhuzamosan belevágtam a Beautyrobic Sense képzésbe is. Bátran kijelenthetem, hogy mióta ez a mozgásforma az életem szerves része lett, teljesen más ember lettem. Elkezdtem elfogadni és megszeretni magam olyannak, amilyen vagyok és ezt igyekszem a vendégeim felé is sugározni. Szerencsés ember vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Ettől teljes az életem!

“Feel so sexy” már nem csak a Beautyrobic mottója, hanem az enyém is! 🙂

Kapcsolat

Telefonszám: +3620 315 1955
E-mail: https://nadormozgasstudio.booked4.us/Mobile/Calendar/CalendarMobile
Helyszín: Nádor Mozgásstúdió, 9024 Győr, Nádor utca 1. 1/6.

Edzés típus

Beautyrobic | Beautycore | Beautysense

0
    0
    Kosár
    A kosarad üres! :( Vissza a webshopba