Interjú - Schiffer Miklós
Azt gondolom, Schiffer Miklóst nem kell bemutatnom, hiszen neve egyet jelent a stílussal. 1992 óta foglalkozik az emberek külső megjelenésével, más szóval stílusával. Több könyve is megjelent: 2000-ben a férfiak stílusáról, ezt a női követte két évvel később. 2010-ben a férfiak viselkedése következett, Gentleman Codex címmel, majd 2012-ben, két kötetben a Gentleman’s Style Book, a jól öltözött Úriember címet viselő mű. 2015-ben a Schiffer-stílus / Férfi – A korszerű öltözet, illetve a Schiffer-stílus / Nő – A korszerű öltözet című kötetek láttak napvilágot. Vallja, a stílus jóval több, mint a divat.
Az emberek minőségi és átgondolt, a személyiségükhöz és életkorukhoz illő megjelenésére fordít nagy figyelmet, amit a vele készült interjú hűen vissza is tükröz. Amit én külön szeretek benne, hogy ő nem az a fajta stílus szakértő, aki csak beszél róla. Akárhányszor találkoztunk, mindig elragadott az az elegancia, ami sugárzik a megjelenéséből. Egy igazi modernkori gentleman.
Számodra mit jelent a vonzerő?
A női vonzerő nálam az emlékezetesség. Ha egy nő emlékezetes lesz, akkor az azt jelenti, hogy volt egy olyan vonzereje, ami hatott rám. És itt nem szabad az esztétikát sem megkerülni.
Azt gondolom, hogy minden férfinak van egy értékrendje, és egy ideálja, egyfajta női szexepil, ami őt megfogja, és ami alapján valakit vonzónak fog látni (pl. hajszín, alak, magasság). Vagy ellenkezőleg; van valami olyan tulajdonság, amit ha meglát egy nőben, az kizáró ok és biztos, hogy nem fogja őt vonzónak tartani.
Tehát a döntésnél, hogy valakit vonzónak találnak-e vagy sem, mindenképpen nagy szerep jut az esztétikának.
Természetesen az esztétikumon túl illetve a mellett a személyiség, a reakciói, a műveltség válik fontossá, az, hogy a világ, ami körbe veszi, azt csak nézi vagy látja is. Szerintem e nélkül nem működhet egy férfi-női kapcsolat, de az esztétikát, mint alapvető belépőt nem lehet megkerülni. Majd, ezeken túlmenően ott van még a szexualitás, ami egy kapcsolatban döntő fontosságú, hogy működjön.
A szépség azonban nagyon összetett és maga az esztétikum egy elérhető dolog. Ha valaki dolgozik érte, elsajátítható. A vonzerőt idővel, ahogy egy nő érik, megtanulja használni: például tudja, hogyan játsszon a hajának a nyaka mögé simításával, vagy a kezével való sejtetéssel. Ez nyitottság kérdése is, hogy valaki képes-e figyelni arra, ami körülveszi.
Ahogyan Giorgio Armani mondta: ,,A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia.”
Hogyan találhatja meg valaki a saját stílusát?
A stílust meghatározó tényezőket én 3E-nek neveztem el: emlékezetesség, egyediség, egyszerűség.
Első lépésként azt javaslom, hogy érdemes képeket nézni hiteles hírességekről, mert ők ki vannak találva, és amelyik nagyon tetszik, az alapján már el lehet indulni. Az ismert hírességek – mondjuk Audrey Hepburn vagy Lady Diana – öltözködési stílusa tökéletesen van kialakítva. Tehát okosan kiszűrve nagyon sok hasznos dolgot lehet az interneten találni. Figyelve arra, hogy a ruházat összhangban legyen a személyiséggel,
ezzel a módszerrel sok segítséget kaphatunk a saját stílusunk megtalálásában.
A legfontosabb tényezők a stílusban:
− A stílus elkötelezettség, munka, minden nap dolgozni kell rajta.
− A stílus igazodjon az élethelyzetemhez (például nem járhat kis feketében valaki, aki az irodában egész nap jön-megy, dobozokat, mappákat pakol – ez kényelmes öltözetet követel meg).
− A stílusom illeszkedjen a testalkatomhoz.
− Tisztelnem kell a saját koromat. Bár az életkor csak egy szám, de a tisztelet kijár neki. Mindig tudni kell, hogy mi áll jól, ami az életkorhoz illeszkedik. Egy nőnek fel kell ismernie például, hogy a haja állapota 50 évesen már nem ugyanolyan, mint 20 évesen: a túl hosszú haj már nem áll neki ugyanolyan jól. Igenis ki kell találni a hozzá illő stílusú frizurát és le kell vágatni.
Vagy ugyanez jellemző az öltözködésre: testhez simuló, feszes nadrág bizonyos kor felett már nem hordható. Pláne, ha még ezt hozzá nem illő darabokkal is kombinálják.
Hogyan lehet a divatot beépíteni a saját stílusunkba?
Különbséget kell tenni stílus és divat között. Stílusa annak van, aki kitalálja magát, amihez rengeteg önfegyelemre van szükség. A saját stílus kialakításába beletartoznak a színek, a formavilág, az elemek, itt jön be a képbe a divat.
Például, ha valaki a szabott ruhákat szereti, ahhoz vagy magas sarkút vagy balerinát szokott felvenni. Majd nemrég megjelent – többek között – a Gucci a sneakereivel, és divat lett ezeket a lapos kicsit durung cipőket az ilyen ruhákhoz felvenni. Ezt a többség el is fogadja. De itt jön az önkritika kérdése: a lábam formája megengedi-e, hogy egy ilyen cipőt felvegyek egy ilyen ruhához, ami semmilyen emelést nem ad?
Egy fashion-embert ez nem fogja érdekelni és felveszi ezt az összeállítást.
Illetve van a másik nézet, ahogy Coco Chanel mondta:
„Nem tudom, hogy mi a divat, a divat én vagyok”.
Azt gondolom, hogy muszáj szabályokat felállítanunk magunknak akár a stílus terén is. Igaz, hogy önmagunkat is egy skatulyába kényszerítjük ezzel, de szükségünk van kapaszkodókra. Egyediséget azonban mindig bele lehet hozni és ma már mindenki kitalálhatja a saját brandjét. Azonban mindezek mellett a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat benne, jól érezzük magunkat a saját képünkben.
Én egy nyilvános helyzetben időjárástól teljesen függetlenül mindig ingben és zakóban jelenek meg és soha senki nem fog engem melegítőfelsőben vagy joggingban látni. És ez azért van, mert ez vagyok én.
De mondok például ikonokat. Ott van Tom Ford: az öltözete mindig öltöny, ing és nyakkendő. Vagy Giorgio Armani, aki mindig sötétkéket visel, Ralph Lauren, aki vagy farmerben és ingben van, vagy makulátlanul öltönyben-nyakkendőben.
Otthon hogyan öltözködsz?
Az otthoni öltözetem általában szűkebb szabású póló egy kényelmes, viseltebb farmerrel valamilyen kényelmes sneaker cipővel. Nem nagyon hordok melegítő nadrágot bár van leisurewearem, ami egy kényelmesebb viselet. Én is vallom Karl Lagerfeld tézisét, aki szerint a férfi, aki az utcán melegítőt visel, elvesztette a kontrollt az élete felett.
Az a baj, hogy irreális mennyiségű ruhatára van az embereknek, mégis össze-vissza öltözött a világ. Ekkor kell a tanácsadó segítsége, hogy legyen egy támasz.
Lehet, hogy megtetszik egy bizonyos miliőben egy jól mutató ruhadarab (így jártam például Londonban az ott nagyon divatos több-színes csíkos ingekkel), és megveszem, majd hazatérve nem tudom mihez, nincs hova felvenni, mert nem vagyok a ruhadarabbal önazonos. Vannak stílusok, amelyek egy-egy kultúrkörben valóságosak, máshol idegenen hatnak.
Mi az, amit egy jó stílustanácsadónak maximálisan figyelembe kell vennie?
Az élethelyzetet, testi adottságokat, életkort és a munkakört, amiben az, akinek tanácsot ad a mindennapjait éli.
Itt is különbséget kell tenni férfi és nő között, hiszen különböző ritmusú életet élnek. Egy nő általában sokkal több szerepbe bújik egy nap során, mint egy férfi. Reggel elindul, mint anya, aztán üzletasszony, majd délután újra felveszi az anya szerepet. Közben bevásárol, ügyeket intéz, stb. A férfiak napja jóval sztenderdebb. Tehát, amikor egy nőnek adok tanácsot, azt is figyelembe kell vennem, hogy ő az életében éppen hol tart: vannak-e gyerekei, ha igen, azok mekkorák, mert a kicsik például még napról napra feladatokat adnak.
A nő mitől nő, a férfi mitől férfi? Mitől vonzó egy férfi?
Ugyanúgy számít az esztétika, az ápoltság és összeszedettség. De manapság egyre igazabb, hogy a nők inkább a nőknek öltözködnek. Oscar De La Renta mondta egyszer, hogy amikor ő kezdő volt még a divat világában, ha lett volna az üzletben egy piros és egy pink ruha, a betérő nő biztos, hogy a piros ruhát vette volna meg, mert tudta, hogy az fog tetszeni a férjének. Ma biztos, hogy a pinket venné meg, mert tudja, hogy a
férjének a piros tetszene. Felerősödött a női öntudatosság, ami ahhoz a nézethez vezet, hogy a nőknek nem kell megfelelnie a férfiaknak.
Ráadásul mérce lett az anyagi javak fetisizálódása. Tárgyakkal azonosítjuk magunkat és erre nem lehet azt mondani,
hogy ez jó vagy rossz. Ez ilyen, ezt el kell fogadni.
Az üzleti életben ezt partnertől és cégkultúrától függően meg lehet figyelni, ahol az öltözet és az öltözettel való kommunikáció egy létező dolog, és oda kell rá figyelni. Az öltözködés nagyon sok mindent elárul: a modorodat, a világról és másokról alkotott véleményedet.
Például az üzleti életben a dekoltázs megmutatásának nagyon szigorú szabályai vannak: ott a kivágás körülbelül szegycsontig érhet. A lábak megmutatásának is megvannak az alapszabályai. Egy 20 éves lány nyugodtan viseljen leggings-et önmagában, egy 30 éves már nagy önkritikával.
Általános szabály, hogy a sejtetés mindig izgalmasabb, mint a mutatás és a finomság, mint stílus a női lét alappillére.
A sminkelésről mi a véleményed? Minden esetben szükséges sminkelni? Sok sminket vagy kevesebbet érdemes használni?
Ez attól függ, hogy az illető nő milyen képet fogadtatott el a környezetével. Vannak nők, akik mindig sokat sminkelnek, így szoktuk meg őket.
Tény, hogy sminkkel csodákat lehet művelni, de az sem helyén való, ha valaki nem mer smink nélkül az utcára menni.
Mert egy olyan képet mutat magáról a világnak, ami nem ő, hiszen állandóan viseli ezt a maszkot. A média nyomása, hogy mindenáron fiatalnak kell látszódni, a nőkre sajnos ezt a terhet rányomja a mai civilizált világ. De, hogy konkrét dolgot említsek a rúzs például egy remek eszköz, legfőképp a piros rúzs.
A rúzs egy játék, Yves Saint Laurent klasszikus piros rúzsát nagyon szeretem.
Ha mondanom kellene egy jó tanácsot összefoglalásként, azt mondanám, hogy a saját stílus kialakítására is igaz, hogy akkor tudod megtörni a szabályokat, ha mestere vagy az alapoknak. Tehát az első lépés: el kell sajátítani az alapokat.
Inspirálódj, járj nyitott szemmel, nézd meg, hogy más, akinek a stílusa tetszik, mit és hogyan hord, olvass ezzel kapcsolatos könyveket (Schiffer Miklósnak több könyve jelent meg a témában – a szerk.), keress fel egy profi stílustanácsadót, akivel összeállítjátok a saját életmódodhoz, személyiségedhez illő stílust. És még valami: ne higgy el mindent azoknak, akik stylistnak nevezik magukat, sokan közülük még önmaguk kitalálására is képtelenek.
A Beautyrobic Home Pro előfizetéssel olyan speciális, nőkre szabott komplex programokhoz férsz hozzá, amelyek a nőiességedet, önbizalmadat és a vonzerődet egyaránt fejlesztik, mert a LORA rendszer mind az 5 szintjére fantasztikusan hatnak!
Beautyrobic Home Pro
havi előfizetés
WOW1000
1.000 Ft értékű kuponkód
Írd be a kuponkódot a megrendelésednél és 1.000 Ft kedvezményt kapsz!
Beautyrobic Home Pro
féléves előfizetés
WOW2000
2.000 Ft értékű kuponkód
Írd be a kuponkódot a megrendelésednél és 2.000 Ft kedvezményt kapsz!
Beautyrobic Home Pro
egy éves előfizetés
WOW5000
5.000 Ft értékű kuponkód
Írd be a kuponkódot a megrendelésednél és 5.000 Ft kedvezményt kapsz!