Használd az alábbi keresőt!
Békési Brigitta
Békési Brigitta
Bemutatkozás
Aerobik edző, személyi edző, természetgyógyász/fitoterapeuta, közgazdász.
16 évesen már a gimi mellett aerobik edző voltam, majd 18 évesen elkezdtem táncolni, amivel rájöttem, mekkora hatalom az igazi nőiesség. 😉
Amikor főiskolára kerültem, elsodort az élet, aztán közgazdászként kezdtem el dolgozni, és már csak annyi maradt a régi dolgokból, hogy aerobikra jártam, és mint a legtöbben, hétvégén táncoltam bulikon. 🙂 De aztán már nem élveztem az éjszakázást, az esti bulikat, viszont iszonyatosan hiányzott a tánc. Szóval arra gondoltam, kellene egy hely, ahol nem kell éjszakáznom és mégis táncolhatok szuper zenékre. Mivel edzeni úgyis jártam, arra jutottam, hogy miért ne kössem össze a kettőt! Így született meg a Beautyrobic!
Szerettem volna egy edzést, ami kemény, de mégis élvezem. Ahol szuper a zene, jó a hangulat, szexi, és úgy rázhatom a csípőm, hogy ne kelljen éjszakáznom egy buli kedvéért. Ráadásul meleg van, amit imádok. 😉 Az olaj gyógynövény tanulmányaim során szerzett hasznos tanulmányok eredménye és már csak hab a tortán. 🙂
Ezek után elkezdtem felújítani edzői tudásomat is, és újra iskolapadba ültem, hogy a Beautyrobic ne csak egy divatos irányzat, de egy hatásos edzésmódszer is legyen. Elvégeztem újra egy magasabb szintű csoportos edző képzést, valamint személyi edző képzést, táplálkozással kapcsolatos továbbképzést, illetve elmentem Stretching és gerinctréningre is, hogy minél szélesebb tudással minél többet adhassak.
Most már több edzőt képeztem ki, és számomra az a legnagyobb öröm, ahogy látom vendégeim és oktatóim arcán az örömöt és elégedettséget, amit saját eredményeik után éreznek!
SAJTÓMEGJELENÉS, ELŐADÁS/PODCAST FELKÉRÉSHEZ BÉKÉSI BRIGITTA HIVATALOS BEMUTATKOZÁSA:
Békési Brigitta a speciális női edzésmódszer és brand, a Beautyrobic®, valamint a Beautyrobic® Központ megálmodója, alapítója és tulajdonosa. Könyve, a mára Magyarországon bestsellerré vált WOW HATÁS megjelent Amerikában, Angliában, Kanadában és Ausztráliában is. Küldetése, hogy minél több nőt kívül-belül vonzóbbá tegyen. Több országban is zajlanak az órái, emellett pedig otthon végezhető online programjai is elérhetőek magyar és angol nyelven. Jelölték a Central European Startup Award-on „The Most Influential Woman” díjra, a Marketing Commando „Az év marketingese” díjra, valamint a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének „A jövő reménysége” díját vehette át munkásságának elismeréseként. Azonban mindezek mellett legnagyobb elismerésként azt a több ezer nőt tartja, akik egyedi módszere segítségével változtatták meg az életüket és váltak vonzóbbá, kiegyensúlyozottabbá és ezáltal boldogabbá.
Brigitta nem csak tanít, de fontos számára a folyamatos képzés és tanulás. Közgazdász képzettsége mellett life coach, fitnesz coach, fitoterapeuta, táplálkozási tanácsadó is, aki kiterjedt tudása ellenére sem hagyta abba a folyamatos tanulást. Különböző szakmai továbbképzésekre jár, mert hisz a tudás hatalmában. Egyetemeken, konferenciákon ad elő, valamint felkérték TedX előadónak is.
Módszerének legnagyobb előnye a felhasználói visszajelzések alapján, hogy nagyon gyorsan érezhető a változás, ráadásul nem csak általános elméleti anyagokról beszél, de konkrét gyakorlati lépésekről, aminek ő maga is hiteles képviselője!
Jelenleg férjével és egy éves lányával Londonban él, és innen irányítja a vállalkozásait, de évente pár alkalommal személyesen átélheted a Beautyrobic érzést Beautyrobic óráján is itt, a Beautyrobic Központban.
Kapcsolat
Telefonszám: +3630 524 4951
E-mail cím: [email protected]
Facebook: Beautyrobic Központ
Facebook csoport: Beautyrobic Bombázó Projekt
Nincs a közeledben Beautyrobic? Próbáld ki a Beautyrobic Home Pro otthoni előfizetést, amely több mint 500 online anyagot tartalmaz, és havonta egyszer csoportos kérdezz-felelek Zoom találkozón személyesen Brigitől van lehetőséged segítséget kapni.
Márkus Vera
Márkus Vera
Bemutatkozás
Vera vagyok, Beautyrobic, Beautyrobic Core és Beautyrobic Sense edző.
Egy évekig tartó életmódváltás során ismertem meg a Beautyrobicot és lettem a rabja egy életre 🙂
És mi az amit megszerettem benne? Hogy megtaláltam azt, amitől lenyűgöző lesz egy nő: kecses és feszes. Tartást ad és lágy, nőies vonalakat. Csajos, de mégis kemény. Egy Beautyrobic órán táncolsz és egyben edzel. Felpörögsz, de közben kellemesen elfáradsz. Magadra figyelsz és mégis egy egyedülálló közösség része leszel. Kikapcsolódsz egy fárasztó nap után és nem mellékesen jobban érzed magad, hogy teszel a testedért és a lelkedért is.
Beautyrobic óráimon pörgős, táncos, szexi kardió-alakformáló edzésre számíthattok, sok guggolással és has-, hát-, fenék-, comb- és karizmokat megdolgoztató erősítő gyakorlatokkal.
Beautyrobic Core-on a könnyed, lassú, kecses, core izomzatot fejlesztő feladatok kerülnek előtérbe, amitől egészséges, nőies és egyenes lesz a tartás, ami garantáltan megragadja mindenki figyelmét 😉
Beautyrobic Sense órákon pedig törekszem arra, hogy átadjam mindazt, amitől csodálatos a Beautyrobic maga: harmónia, szépség, nőiesség vár az órákon, ami a mozgást és hajlékonyságot fejlesztő gyakorlatokkal egy tánccá alakul át.
Várlak Titeket szeretettel az óráimon 🙂
Megjegyzés: Vera jelenleg babázik, de a Beautyrobic Központban a Beautyrobic Oktatóképzések vezető tanára. Folyamatosan fejleszti magát, Pre- és Postnatál tréner, valamint sportrehabilitációs tréner is.
Kapcsolat
Telefonszám:
E-mail cím: [email protected]
Helyszín: Beautyrobic Központ, 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 9.
Facebook: Beautyrobic Központ
Edzés típus
Beautyrobic | Beautycore | Beautysense
Kimball Anna
Kimball Anna
Bemutatkozás
Kimball Anna vagyok, állatorvostan hallgató, 2017 májusa óta Beautyrobic edző.
Az első órámra 4 évvel ezelőtt egy barátnőm vitt el magával. Nagyon félénk voltam, de már az edzés kezdete előtt megtetszett a lányok közvetlensége, valamint az edző, Brigi kedvessége és odafigyelése. Végre jól éreztem magam egy csoportos órán! A végére rettenetesen elfáradtam, napokig izomlázam volt, de a hangulat, a zenék, és mivel kiskorom óta imádok táncolni, a különleges mozdulatok felejthetetlenek voltak. 🙂
Ekkor még versenyszerűen lovagoltam, így nem jártam rendszeresen.
Az áttörés harmadéves koromban jött el, amikor az egyetem mellett már szinte semmit nem mozogtam. Ez persze meg is látszott az alakomon, a stresszről nem is beszélve. Elhatároztam, hogy újra elkezdek Beautyrobicra járni, és ezúttal annyira magával ragadott, hogy azóta szinte nem telt el úgy hét, hogy ne menjek edzésre. Ha pedig mégis, nagyon hiányzik, amit korábban elképzelhetetlennek tartottam egy csoportos óra kapcsán. 😀
Ahogy sok más nőnek, nekem is rengeteget adott a Beautyrobic. Természetesen sokat változott a testem a hihetetlenül hatékony gyakorlatoknak köszönhetően, de emellett megszűnt a derékfájásom, és sokkal felszabadultabb, magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb lettem, valamint a hétköznapi feladataimban is jobban helyt állok. Összefoglalva azt mondhatnám, hogy lányból nővé segít válni.
Óráimon szeretném átadni mindazt, amit nekem jelent a Beautyrobic: feltöltődés, nőiesség, erő, szexi mozgás, kikapcsolódás, a legjobb zenékre. 😉
Várlak szeretettel!
Kapcsolat
E-mail cím: [email protected]
Helyszín: Beautyrobic Központ, 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 9.
Edzés típus
Beautyrobic | Beautycore | Beautysense
Hoffmann Móni
Hoffmann Móni
Bemutatkozás
2015 őszén került be a rendszeres sport az életembe. Kezdetben úgy voltam vele, hogy én csoportos órára tuti nem fogok járni, nekem ne dirigáljon senki :), jártam kondi terembe és úszni, majd egy év múlva kezdtem megunni.
2016 október végén egy Fb postban láttam a Beautyrobicról egy hirdetést, felkeltette az érdeklődésemet, elmentem egy próba órára…és beleszerettem. Ez a szerelem azóta is tart, igen látványos eredménnyel a testemen, a magabiztosságomon, a nőiességemen és az önértékelésemen! Békési Brigi, a Beautyrobic megalkotója beültette a bogarat a fülembe 2017 tavaszán, hogy lehetnék akár oktató is, mert ügyes vagyok. Emésztettem az ötletet, majd 2018 december 11-én sikeresen levizsgáztam
2018 decembertől megkezdem Beautyrobic edzői pályafutásomat a Beautyrobic Központban, gyere és tarts velem Te is!
https://www.facebook.com/beautyrobichoffmannmoni
Kapcsolat
Telefonszám: +36313173381
Helyszín: Fitness Room Mozgásstúdió, ÜrömGábor Áron sétány 1333/1
Időpont: szerda 17:00-18:00
Bejelentkezés szükséges! Beautyrobic Üröm Mónival
[email protected]
https://www.facebook.com/groups/122865624070708
Telefonszám: +3670 613 6917
Helyszín: Ventura Fitness, (1119 Bp. Fehérvári út 179.)
Időpont: hétfő, szerda 20:00; péntek 18:00; 19:00 és 20:00
Beautyrobic XI.ker Ventura Mónival
https://www.facebook.com/groups/2661486880568392/?ref=share_group_link
Bejelentkezés szükséges!
Edzés típus
Beautyrobic, Beautyrobic CORE, Beautyrobic SENSE
Pilling Niki
Pilling Niki
Bemutatkozás
Te mit csinálsz szívesen, amikor senki sem lát? Én táncolok! A tánc mindig is jelen volt az életemben, a szabadidőm nagy részét is a táncteremben töltöttem. Én ebben találtam meg a sportolás szépségét. Több éves kihagyás után, éreztem, hogy valami hiányzik. Igyekeztem különféle sporttevékenységekkel kitölteni a tánc felhagyása után keletkezett űrt, de semmit sem találtam, amiért különösebben rajongtam volna. És akkor jött a Beautyrobic. Csak egy videót láttam, de tudtam, ezt nekem találták ki. Vendégként rendszeresen megfordultam az órákon és néztem az oktatókat, akik kicsattanó örömmel tartanak meg minden órát. Majd úgy döntöttem, hogy közéjük akarok tartozni. Visszamenni a tükrös terembe, bekapcsolni a zenét,és edzeni. Ha csak egy vendégre leszek olyan hatással, mint rám volt a Beautyrobic, nekem már megérte 🙂
Kapcsolat
Helyszín: Beautyrobic Központ, 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 9.
E-mail cím: [email protected]
Facebook: Beautyrobic Központ
Edzés típus
Beautyrobic | Beautycore | Beautysense
Deskó Gina
Deskó Gina
Bemutatkozás
Sokféle sportot kipróbáltam eddigi életem soránn, zumbától egészen a kick-boxig, de mindig éreztem, hogy valami még hiányzik. 2018 elején egy barátom tanácsolta, hogy próbáljam ki a Beautyrobicot, mert szerinte azt nekem találták ki. Azt nem mondhatom, hogy szerelem lett első látásra, mivel az első óra után elbizonytalanodtam, hogy nem mennek a gyakorlatok, nem tudok együtt mozogni a többiekkel, és úgy döntöttem, nem megyek többet. De a kisördög mindig ott motoszkált bennem, hogy én nem szoktam csak így félbehagyni dolgokat, nézegettem a posztokat, videókat, majd elhatároztam, hogy adok magamnak még egy esélyt. És onnantól már nem volt megállás, elkapott az igazi Beautyrobic érzés, teljesen függővé váltam. Imádom az órák hangulatát, a csapatot, ahová öröm tartozni, az energiákat, a zenéket. A kemény órák során nem csak a testünk formáljuk, hanem megtanulunk összhangba kerülni önmagunkkal, a saját tükörképünkkel. Ezért is döntöttem úgy, hogy edzőként én is szeretném átadni ezt a csodálatos érzést és saját példám által is segíteni a nőket, hogy egy rossz élmény ne állítson meg abban, hogy megtaláld és megéld az álmaidat!
.
Kapcsolat
Telefonszám: –
E-mail cím: [email protected]
Helyszín: Beautyrobic Központ, 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 9.
Facebook: Beautyrobic Központ
Edzés típus
Beautyrobic
Halász-Kéri Petra
Halász-Kéri Petra
Bemutatkozás
Edzőként szeretném megmutatni, hogy a rendszeres testmozgás miként válhat a mindennapjaink részévé anélkül, hogy az ember azt érezze, hogy egy edzőteremben él. A mozgás lényege egy testi-lelki kikapcsolódás kell legyen, aminek mellékhatása a feszesebb, karcsúbb, egészségesebb, csinosabb test, és egy tisztább, szabadabb elme. Tele endorfinnal és dopaminnal. 😌
Beautyrobic edzőként szeretném átadni másoknak is azt az érzést, amit ez az edzésforma jelent számomra. Azt, hogy létezik egy hely, ahol a gátlásaid kint hagyhatod, ahol egy percig nem fog érdekelni, hogy ki néz, mert mindenki a saját nőiességében merül el…😌
Nálam egy dögös hangulatú órára számíthatsz, ami kikapcsol, és átadhatod magad az érzésnek, hogy valami jó történik a testeddel, lelkeddel. Emellett egy váltakozó intenzitású, teljes testet átmozgató edzést kaphatsz, és egy óra randit önmagaddal, ahol az énidő valódi értelmet nyer, és hazafelé már az sem érdekel, hogy épp hogy áll a hajad, mert már tudod, hogy így is baromi jól nézel ki.😉
Kapcsolat
Helyszín: Beautyrobic Központ, 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 9.
E-mail cím: [email protected]
Facebook: Beautyrobic Központ
Edzés típus
Beautyrobic
Kulánda Melitta
Kulánda Melitta
Bemutatkozás
Mindig nagyon szerettem aerobik órákra járni. 2014-ben jelentkeztem egy aerobik edzői képzésre, és 1 évvel később sikeresen levizsgáztam.
A Beautyrobic-kal egy sportrendezvényen találkoztam először: a helyszínen rögtön 3 órán részt is vettem zsinórban egymás után. Nagyon megtetszett! Ha alkalmam adódott, látogattam az órákat, de mivel az én közvetlen közelemben nem volt elérhető ez a mozgásforma, csak akkor tudtam órára menni, amikor a fővárosban jártam. Aztán részt vettem egy Beautyrobic táborban, ahol Brigi és a lányok bíztattak, hogy végezzem el az oktatói képzést. 2018 tavaszán tartottam meg életem első Beautyrobic óráját Nyíregyházán.
Hogy mit szeretek benne? Az egész koncepció tetszik, ahogy Brigi megalkotta: a csodás illatú olajok; a szuper zenék; a nőies és hatékony gyakorlatok; a szabadság a gyakorlatösszeállításnál; a félhomály; a meleg terem; maga a közösség; az óravégi fantasztikus ízű tea. Az óráimom ezt az egész Beautyrobic- életérzést szeretném átadni a Vendégeimnek, amibe én is beleszerettem. Hálás vagyok, hogy ennek a közösségnek én is a tagja lehetek.
Kapcsolat
Helyszín: D Fitness Központ, 4400 Nyíregyháza, Kállói út. 12. D (hétfő/csütörtök/szombat)
Fitt Power Sziget
Telefon: 06 30 277 2022
E-mail cím: [email protected]
Edzés típus
Beautyrobic
Remenyik Zsuzsi
Szécsi-Remenyik Zsuzsi
Bemutatkozás
Már egészen kicsi korom óta jelen van az életemben a tánc és a sport. Táncművészeti iskolában tanultam, több évig versenyszerűen táncoltam és díjugratásban versenyeztem. Mindig is vonzottak a nőies mozgásformák, így a Beautyrobic is éppen ezért volt szerelem első próbára. 20 évesen mertem nagyot álmodni és létrehoztam első Női alakformáló stúdiómat, sok évnyi tapasztalatszerzés után pedig 2017-ben megalakult a BeautyFitness – Hatvan. Immáron 7 éve tartok Beautyrobic órákat és időközben két gyönyörű gyermek édesanyja lettem. Szoros időbeosztásomban a Beautyrobic tölti ki az állandó “énidőmet”, igazán kikapcsol és ellazít bármilyen fárasztó nap után. Az óráim végén pedig látni a boldog és elégedett mosolyokat minden vendég arcán…ennél jobb hivatást nem is választhattam volna!
Kapcsolat
Telefonszám: +36 30 160 5330
E-mail cím: [email protected]
Helyszín: BeautyFitness – Hatvan, Kölcsey Ferenc utca 31. https://www.facebook.com/beautyrobichatvan/
Edzés típus
Beautyrobic | Beautysense
Molnár Janka
Molnár Janka
Bemutatkozás
Molnár Janka vagyok, fogorvos, Beautyrobic edző. Számomra az, amit a Beautyrobic ad, nem csak az edzés idejére szól , hanem az életem minden részére ható pozitív energia . Félhomály, fűtött terem, az olaj illata, a nőies mozgásforma és a zenével teljes egységben lévő mozdulatok olyan flow érzést adnak, amitől a kemény alakformáló edzés egy óra szenvedélyes énidőt jelent a napomból. Vigyázz mert addiktív! 🙂
Kapcsolat
Telefonszám:
E-mail cím: [email protected]
Helyszín: Beautyrobic Központ, 1136 Budapest Hollán Ernő u. 9.
Edzés típus
Beautyrobic | Beautycore | Beautysense
Toronyi Molnár Csilla
Toronyi Molnár Csilla
Bemutatkozás
Nóri hitt bennem és maximálisan támogatott. Az ő javaslatára ismerkedtem meg később a Beautycore órával, melyet aztán elsőként Kaposvárra hozhattam a lányoknak.
Szeretettel várok mindenkit!
Kapcsolat
Telefonszám: +36 30 789 2775
E-mail:
Helyszín: Tuti Fitness Kaposvár, 7400 Kaposvár, Béke utca 45.
Bejelentkezés: https://www.facebook.com/tutifitnesskaposvar/
Edzés típus
Beautycore Beautyrobic
Pintér Kata
Pintér Kata
Bemutatkozás
Pintér Kata vagyok, Beautyrobic és gyermekjóga oktató. A sport és a tánc gyermekkorom óta végigkíséri az életemet. Az elmúlt több, mint 10 évben az intenzív testmozgás mellett a gyermekek és a nők képzése is kiemelkedő szerepet tölt be az életemben. Fontosnak tartom, hogy minden korban odafigyeljünk magunkra nemcsak fizikailag de szellemileg is. Így folyamatosan képzem magam, hogy a vendégeimnek mindig a legjobbat tudjam adni. Hiszem, hogy a gyerekkorban elsajátított jó minták – legyen szó sportról vagy az élet más területéről – felnőttkorban is meghatározó lesz az ember életében.
A beautyrobic edzéstípussal 5 évvel ezelőtt ismerkedtem meg, melynek azóta rabja vagyok. Ez egy igazi Beauty Body and Mind edzés,ahol a test formálása mellet időt fordítunk a lélekre is. Fontosnak tartom a nőiesség megélését. A mai rohanó világban sajnos ez sokszor elmarad. Ehhez elengedhetetlen a belső kisugárzás és magabiztosság. Ennek a fejlesztése is részét képezi az órának. Mindezek mellett egy kemény edzésen veszel részt, ahol minden korosztály számára van kihívás. Legyél kezdő vagy haladó, emlékezz arra, hogy mindig van hova fejlődni. Így az edzések végén testileg-lelkileg feltöltődve, újult erővel indulhattok tovább
Kapcsolat
Telefonszám: +3620 916 2281
Helyszín:. 14. kerület
E-mail cím: [email protected]
Edzés típus
Beautyrobic
Pálfy Zsuzsanna
Pálfy Zsuzsanna
Bemutatkozás
A sport gyermekkorom óta jelen van az életemben. A beautyrobicot két kislányom születése után egy
költözés hozta az életembe, mikor 2016-ban Szigetszentmiklósra költöztünk.
Rögtön megfogott a hangulat, a félhomály, az illatos olaj, a mozgás, a kedves és befogadó csapat.
2020-ban jelentkeztem edzőképzésre és 2021 nyarától beautyrobic edző vagyok.
Imádom 🙂 annyira kecses, nőies, szexi mégis kemény egy edzés, ami olyan részeket mozgat át, amit más
nem.
Gyere, próbáld ki te is!
Kapcsolat
Telefonszám: +3630 424 8667
Helyszín: 2310 Szigetszentmiklós, Rákóczi utca 45. Flamingo Fitness
Időpont: hétfő, szerda 18:00, vasárnap 10:00 (Bejelentkezés szükséges!
https://www.facebook.com/profile.php?id=61550761745487
Edzés típus
Beautyrobic
Balai Krisztina
Balai Krisztina
Bemutatkozás
Balai Kriszta vagyok, 43 éves, Beautyrobic oktató, streching és funkcionális cross trainer.
Egyszer csak megfordult a világom és a sport „galád” módon ☺ bekúszott az életembe. Nem tudok sportolói múltat felmutatni, nem volt az életem része, gyerekkoromat a zeneművészet elsajátításával töltöttem. Elég volt egy élethelyzet ….mozogni kezdtem rendszeresen, majd rátaláltam a Beautyrobicra. Életemben először , azt hogy igazán harcolok és teszek a célomért akkor jött el, amikor elkezdtem. Beleszerettem, szenvedélyemmé vált! Függő lettem!
Edzés típus
Beautyrobic
Rátkai Bernadett
Rátkai Bernadett
Bemutatkozás
Hatalmas öröm számomra, hogy rátaláltam a Beautyrobicra!
Évekkel ezelőtt színpadi táncosként dolgoztam. Fantasztikus előadásokban szerepeltem. Később kalandvágyból megjártam Angliát. Ahol, ugyan az élet elsodort a táncos szakma mellől, de hobbiként űztem tovább. Hazatérve 2 csodaszép gyermeknek adtam életet. Ebben az időszakban a tánc, a mozgás hiánya egyre jobban zavart. Keresgélni kezdtem, szerettem volna valami tánchoz hasonló, mindent jól átmozgató mozgásformát találni.
Így jutottam el a Beautyrobic-hoz, ami felülmúlta a várakozásaimat! Végre egy edzés, ami nem unalmas! Erősítés is, ahol nem néznek ki, ha ezt szexisen adod elő. Sőt! Az izgalmas félhomályban pedig felszabadulnak a gátlások. Nem mellesleg egy kemény alakformáló, ami csökkenti a nadrág méretet is.
Már ott az első órán eldöntöttem hogy, én is szeretném átadni ezt az érzést a többi nőnek, szeretnék oktató lenni!
2016 szeptembere óta tartozom a Beautyrobic oktatói csapatába!
Imádom!!!
Nagy szeretettel várok mindenkit az óráimon!!!
Kapcsolat
Hétfő: Beautyrobic Sense 10:15
Kedd: Beautyrobic 19:00, Beautyrobic Sense 20:15
Szerda: Beautyrobic 10:00
Csütörtök: Beautyrobic 18:00
Telefonszám: +36 30 957 3940
E-mail cím: [email protected]
https://www.facebook.com/beautyrobicwithdetti
VOKE József Attila Művelődési Központ
Cím: Dunakeszi, Állomás stny. 17, 2120
Edzés típus
Beautyrobic | Beautysense
László Zsuzsi
László Zsuzsi
Bemutatkozás
10 évesen kezdtem versenytáncolni, ami 13 évig volt meghatározó része az életemnek. Profi táncosként aktívan versenyeztem és tanítottam itthon és az Egyesült Államokban, majd egyszer csak abbahagytam. Hazajöttem. Teljesen mással akartam foglalkozni. Sokáig el tudtam nyomni azt a “bizsergő” érzést, amit csak egy latin zene tud kiváltani az emberből. Aztán találkoztam a Beautyrobic-kal 2016-ban. Szerelem volt elsőre. Nagy Kata személyisége és a Beautyrobic csapata, a zenék, a meleg terem (nagyon fázós vagyok) a táncos elemek azonnal rabul ejtettek. A kislányom mellett nem tudtam rendszeresen járni, de 2019 – ben rádöbbentem, hogy csak akkor leszek ott az órán, ha én tartom, így elvégeztem az oktatói tanfolyamot.
Angoltanárként sokat ülök, ezért jól esik esténként az alapos átmozgatás. Ritkán járok táncos eseményekre, így a bulizást is beépíthetem . A Beautyrobic edzést azért imádom, mert nem csak hatékony alakformáló módszer, de mellette nőies is, ami manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap. Ahogyan én látom: nem minden nő akar harcos lenni, vagy az, de mellette szeretne néha belelazulni a kecses, finom mozdulatokba is. Szó szerint az első Beauty – Body & Mind edzés, amelynek célja, hogy segítsen felturbózni a nőiességet, az önbizalmat, hogy még vonzóbbak legyünk. Nekem ez egy komoly szakítás után, kisgyerekkel, nagyon sokat segített talpra állni és új életet kezdeni. Az óráimon is ezt igyekszem átadni nektek. Edzőként megnyugtató, hogy Békési Brigi jóvoltából a Beautyrobic nem egy divatosan hangzó edzésforma, hanem egy professzionális, magyar találmány, melynek sikerének titka, hogy az élvezetes edzés mögötti minőséget gyógytornász és pszichológus háttér is biztosítja. Számomra a legnagyobb siker látni azt, ahogyan egy félénk hölgyből bátor, magabiztos, tudatos NŐ válik, aki egyre közelebb merészkedik a tükörhöz az órákon és örömét leli a saját nőiességében.
Hogyan készülj fel? Légy hidratált! Igyál sok vizet a nap folyamán. Ne egyél 2-4 órával az óra előtt semmi nehezet. Légy kipihent.
Mit vegyél fel? Kényelmes viseletet, edzőcipőt úgy, mintha sima aerobik órára jönnél. A felsőd legyen top vagy valami testhezálló.
Mit hozz magaddal? Egy üveg vizet, törölköző KÖTELEZŐ! A jókedv és az izomláz garantált!
Szeretettel várlak a Beautyrobic Workout és a Beautyrobic Sense óráimra már 2 helyszínen is:
Kapcsolat
Bejelentkezés: +36 30 288 2114
Rfitness – 2440 Százhalombatta, Csenterics Sándor utca 3.
Kedd: 19.00 – 20:00
Edzés típus
Beautyrobic | Beautysense
Rossu Viktória Bernadett
Rossu Viktória Bernadett
Bemutatkozás
2013 szeptemberében próbáltam ki először a Beautyrobicot nagynénimmel. Már amikor átküldte a linket és elolvastam, miről is szól a Beautyrobic, nagyon kíváncsi lettem. Úgy gondoltam, hogy mindenképp ki kell próbálnom, mivel a tánc és a nőies mozdulatok mindig is közel álltak hozzám. (Gyerekként jártam jazz balettre, akrobatikus rock n’ roll-ra, később 2 évig hastáncoltam.)
Az első alkalom után bele is szerettem a Beautyrobicba: meleg terem, félhomály, jó zene, kellemes hangulat, jó társaság, nőies mozdulatok és az órák előtti “rituális” olajozás. 🙂 A mindennapjaimat úgy alakítottam, hogy minimum heti kétszer eljussak edzésre.
A Beautyrobicnak köszönhetően sokkal jobban érzem magam a bőrömben, nem csak az átalakulás után, hanem órák alatt és közvetlenül az órák után is. Korábban elképzelni se tudtam volna, hogy a 40-es nadrágot 36-osra fogom cserélni, mivel egész életemben a “husibb” (ahogy Brigi mondaná “puhos” :D) lányok közé tartoztam. Sokkal magabiztosabbnak és nőiesebbnek érzem magam, ezáltal az önbizalmam is megnőtt.
Mindezek mellett a Beautyrobic megtanított arra, hogy ne adjam fel könnyen az álmaimat, mert ha keményen és kitartóan dolgozom, elérem a kitűzött céljaimat. Így meg is lett a következő célom, hogy én is Beautyrobic oktató legyek. 2015-ben elvégeztem egy sportoktatói képzést, így 2015 decembere óta tartok órákat, jelenleg a Kispesten, a KMO Művelődési központban, heti kétszer. Nagyon jó látni, hogy a lányok, akik hozzám járnak, illetve a többi Beautyrobicos lány egy közösséget alkot; segítjük, bíztatjuk egymást, és az órákon kívül is tartjuk egymással a kapcsolatot.
Óráimon törekszem arra, hogy mindenki átérezze a “Beautyrobic érzést”, illetve hogy a lányok kilépjenek a komfortzónájukból, hiszen tudjuk, hogy anélkül nincs fejlődés. 😉
Kapcsolat
Helyszín: KMO Művelődési Központ, 1191 Teleki utca 50.
https://www.facebook.com/groups/592605537799360/?ref=share_group_link
kedden (18:00-19:00) és csütörtökön (19:00-20:00)
Telefonszám: +3630 593 6914
E-mail cím: [email protected]
Edzés típus
Beautyrobic
Nagy Kata
Nagy Kata
Bemutatkozás
A tánc a zene és a mozgás öröme mindenkié‼
A Beautyrobic pedig azoké a nőké, akik magabiztosak, szexik, ragyogóak szeretnének lenni minden nap.
Mottóm: Dance is a way to find yourself and lose yourself…. all at the same time!!
Gyermek korom óta a mozgás tölti ki az életem. 3 évesen művészi tornával kezdtem, majd leigazolt versenyzőként folytattam 6-18 éves korig. Közben rátaláltam a táncra, ami szerelemmé vált a mai napig. 14 évesen az Erica C. tánciskolában kezdtem pályafutásomat. Később a Nemzeti színházban és a Mikroszkóp színpadon is kaptam szerződést. 6 évig a luxor tánckarában voltam oszlopos tag és további műsorokban is részt vettem. Sztárban Sztár, A nagy Duett…Costa luxushajón dolgoztam, táncos énekes show műsorban.
1998-2005ig aerobic oktatóként is helyt álltam különböző fitness termekben.
Gyerekeknek koreografáltam versenygyakorlatokat a fitness és show tánc világában.
2015-2017 Dollhouse Boudoir és Buda oktatója voltam. Beautyrobic, High heels, twerk, stiletto és különböző party órákat tarottam.
Koreografálok szalagavatókra és esküvőkre is.
2017-től Érden és Százhalombattán tartok Beautyrobic órákat.
Tanulmányaim:
ELTE Tanárképző Főiskola, TTK. 1999-2002.
Fitness Akadémia, Aerobic és Rekreációs sportedző 1999-2000.
Sportoktató, RG. szakképesítés 1998.
Beautyrobic oktató 2015.
Beautycore oktató 2017.
Kapcsolat
Telefonszám: +36 30 914 4863
https://www.facebook.com/groups/1745944495721456
Edzés típus
Beautyrobic
Kátai Zoé
Kátai Zoé
Bemutatkozás
Kapcsolat
Telefonszám: +36 30 256 1170
E-mail cím: [email protected]
Helyszín: 2051 Biatorbágy, Fő út 1/a.
Bejelentkezés: +36 70 280 4099 ; [email protected]
Web:http://viaduktfitt.hu/
Edzés típus
Beautyrobic
Nemesházi Bernadett
Nemesházi Bernadett
Bemutatkozás
Kapcsolat
Telefonszám: +36 30 223 6620
E-mail cím: [email protected]
Edzés típus
Beautyrobic | Beautycore | Beautysense
Horváth Ágnes
Horváth Ágnes
Bemutatkozás
5 éves koromban eldöntöttem, hogy táncos leszek, így közel 25 évet töltöttem a csodálatos, de néha kemény táncos pályán.2001-ben elvégeztem a latin-standard táncoktatói tanfolyamot a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.
Aztán a Speedfitness oktatói tanfolyam elvégzése után, személyi edző lettem! Majd a 2015-ben a Kisfiam megszületése után Kangatraining Baba-Mama tornát oktattam évekig külföldön, mert akkor még Spanyolországban éltem!
Mindig is érdekelt a női testformálás, mit lehet belőle kihozni, de még jobban a női lélekben zajló folyamatok! Hogyan legyünk Nők, Anyák, szerető társak egyszerre a rengeteg napi feladatok mellett?! Mi, NŐK hogyan tudjunk lelkileg feltöltődni?!És ekkor találtam rá a Beautyrobicra, ami egy olyan edzésforma, ahol a kemény testformálás mellett, a test-lélek harmónia megtalálása is cél egyben.
2022 februárjában elvégeztem a Beauytrobic edzői tanfolyamot, és azóta edzek hölgyeket, akik azért járnak az óráimra, mert elmondásuk szerint sokkal formásabb, feszesebb a testük, szebb a tartásuk, szexisebbnek, magabiztosabbnak érzik magukat ,és jobban érzik magukat a bőrükben, amióta ezt az edzésformát választották. Ez az én motiváló erőm, és célom, hogy elérjem ezt az összes hölgynél, aki megtisztel a bizalmával.
Hiszen minden NŐ gyönyörű, csak újra fel kell, hogy tárják ezt az érzést Önmagukban, és én ebben szeretném segíteni Őket!
Kapcsolat
Telefonszám: 06 30 530 0903
E-mail cím: [email protected]
Helyszín: Dunakeszi, Partner Életerő & Egyensúly Központ, Bagoly u.12
Vác, Magnólia Stúdió,Deákvári Főút 63/A és LIFE & MOVE Functional Private Fitness Studio
Edzés típus
Beautyrobic
Komori Ottília
Komori Ottília
Bemutatkozás
Csoportos Fitness Instruktor, Beautyrobic oktató, Funkcionális Jóga oktató és Svédmasszőr.
A Beautyrobic-ot, mint nőies mozgásformát, 2016 márciusában ismertem meg, amikor is egy másik csoportos óra helyett végül a Beautyrobic órát próbáltam ki. Már az első órán éreztem, hogy ez az a mozgásforma, amire szükségem van. Az az atmoszféra, az elfogadó közösség, a Beautyrobic olaj illata, a fények, a zenék és maga a Beautyrobic mozgásforma magával ragadott! Úgy éreztem megérkeztem!
A Beautyrobic volt számomra az akkori élethelyzetemben a “megmentőm”! Önmagamra „találtam”, felfedeztem nőiességem, nőies energiáimat, vonzerőmet. Sokkal tudatosabb lettem, szebb a tartásom, formálódik testem, és lelkem szárnyal a boldogságban!
2017 november 5-én lettem Beautyrobic oktató. Azóta is szerelem számomra a Beautyrobic! Fontosnak tartom hogy átadjam tudásomat, tapasztalataimat, a mozgás és -önmagunk szeretetét és- elfogadását. Szeretem a természetet, a kihívásokat, túrázni és biciklizni egyaránt! Büszke vagyok magamra, hogy egy nap alatt körbe tekertem a Balatont, megcsináltam a Gerecse50 túrát, ami szintén nagy kihívás volt, kipróbáltam a sárkányhajózást, és kisebb-nagyobb túrákon is részt vettem már.
Célom hogy inspiráljam az embereket a mozgásra, és az egészséges önbizalom és életmód kialakítására. “A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt.” – Dan Millman „Az Út Maga a Cél!”
Kapcsolat
Helyszín: Beautyrobic Központ, 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 9.
E-mail cím: [email protected]
Facebook: Beautyrobic Központ
Helyszín: FitChicks Budafok Nagytétényi út 88, XXII. kerület
Időpont: Csütörtök 19:45
Bejelentkezés szükséges! https://fitchicks-budafok.reservio.com/staff/d60eb20a-2dd9-4b35-b3c0-3ec98abc775a
Edzés típus
Beautyrobic
Nagy T. Szilvia
Nagy T. Szilvia
Bemutatkozás
A tánc, a mozgás mindig központi része volt az életemnek és meggyőződésem, hogy a nőknek sokkal több nőies mozgásformát kéne végezniük –ezért is hoztam létre saját tánc- és mozgásstúdiómat, a DanceFlow-t, ahol a magas sarkús tréningek mellett heti több alkalommal tartok Beautyrobicot is.
Ez a mozgásforma az első pillanattól szerepelt az órarendünkbe kötelezően beépítendő edzések listáján és olyannyira szerelem lett, hogy lelkes vendégből nagyon hamar trénerré léptem elő. Számomra minden benne van, amire egy mai nőnek szüksége van: csajos, szexi mozdulatok az illatos félhomályban, de közben kőkemény edzés és alakformálás is, amelynek nagyon hamar megmutatkozik az eredménye –mindez szuper zenékre, fergeteges hangulatban!
Kapcsolat
Telefonszám: +36 1 951 7771, ÁTMENETILEG 0630/915-2930
Helyszín: DanceFlow Stúdió, 1021 Budapest, Széher út 1. (bejárat a Bognár u. felől)
www.danceflow.hu
Edzés típus
Beautyrobic
Lőrincz Krisztina
Lőrincz Krisztina
Bemutatkozás
Lőrincz Krisztina vagyok szegedi Beautyrobic oktató. Végzettségeimet tekintve diplomás gyógytornász, természetgyógyász és személyi edző. 15 évig versenytáncoltam a mozgás és a tánc az életem szerves részét képezi, ezért amikor rábukkantam a Beautyrobicra és elmentem az első órára nem volt kérdés, hogy igen ezt nekem találták ki. 🙂
Egyszerűen imádom teljesen beszippantott a Beautyrobic érzés! A csajos mozgások az egész Beautyrobic miliő egyszerűen annyira magával ragadó, hogy minden Nőnek receptre írnám fel. Sok szeretettel Várlak Szegedi stúdiómban, hogy kipróbáld Magyarország legcsajosabb mozgásformáját!
Kapcsolat
Cím: Énidőm Életreform Stúdió
honlap: www.enidomstudio.hu
6722 Szeged Bartók tér 9/A
honlap: http://www.beautyrobic-szeged.hu
Edzés típus
Beautyrobic
Fehér Fanni
Fehér Fanni
Bemutatkozás
A sport iránti szeretet már kiskoromtól kezdve végigkísér. Három éves korom óta – igaz, először még csak hobby szinten – aerobikoztam. Az amatőr szintből versenyszerű ragaszkodás lett. Versenyek mellett nagyon sokféle edzésformát is kipróbáltam. Az érettségit követően is ezen a pályán akartam továbbtanulni. Két éves képzés keretén belül ismerkedhettem meg még több táncstílussal (balett, hip-hop, modern, step, néptánc, musical). Sikeres vizsga után színházi táncos szakképesítést szereztem. Tanulmányaimat sport szintjén továbbra sem fejeztem be. Többek között az IWI Fitness-Wellness-Sport Iskolába jártam a csoportos fitness instruktor képzésre. Ezt követően még a sporthoz szorosan kapcsolódó, egészségmegőrző táplálkozási tanácsadói tanfolyamon is részt vettem a Fitness Akadémián. Sérülésből eredően sajnos azonban nem folytathattam a táncolást tovább. Már csak szimpla aerobik órára jártam, és mint a legtöbben, hétvégén táncoltam bulikon. Ezt követően már nem is élveztem úgy az esti bulikat, hiszen iszonyatosan hiányzott az intenzív tánc, napi szinten.
De nem adtam fel: sokat kutattam olyan mozgásforma után, ahol a test és lélek egyszerre formálódik, szépül. Végül rátaláltam a Beautyrobicra, melybe, mint sokan mások is, én is elsőre beleszerettem. Már az első edzésen éreztem, hogy megtaláltam a csodát, az én személyes csodámat, ami csinosít, feltölt önbizalommal és elkezdi áramoltatni a női energiákat. Már az első edzés után rögtön tudtam, ez az, amit eddig kerestem, hiszen ötvözi mindazt, amire már oly régóta vágytam. A szexi mozdulatok, az olaj, a meleg együttese feloldott és arra ösztönzött, hogy minél több nő társammal megismertessem ezt a felszabadító szeretetet, energiát, erőt.
Ezért lettem oktató.
Mivel gyermekkorom óta szeretek táncolni, sportolni is, szerettem volna olyan sportot űzni hosszútávon, ahol ez a kettő egyszerre van jelen, és ahol megélhetem nőiességemet, kompenzálhatom kisebbségi komplexusomat, de a lágy mozdulatok ellenére az óra utána mégis minden porcikámban érezem a kellemes fáradságot.
Oktatóként tehát elsődleges célom, hogy másoknak is megmutassam ezt a nőies mozgáskultúrát, a kitartó edzéssel elérhető eredményt, látható változást.
Mindehhez ígérem a maximális – mind szakmai/technikai, mind személyes – támogatásomat, motivációmat, melyet kész vagyok megosztani Veled az óráimon és azon kívül is.
Hiszek abban, hogy ami belül van, az kisugárzik, hatással van a külsőnkre és egészségi állapotunkra is. Mozgás közben, átadva magad a zenének, megszűnhet körülötted a külvilág, így csak magadra koncentrálhatsz, élvezheted a mozgást és feltöltődhetsz energiával.
Kapcsolat
Elérhetőség:: +3630 846 8314 [email protected]
Helyszín:
Kóter Gym (Hatvan), 3000 Hatvan, Tabán út 13.
Beautyrobic60, 3000 Hatvan, Kosztolányi út 39.
Edzés típus
Beautyrobic
Nagy Alexandra
Nagy Alexandra
Bemutatkozás
Kapcsolat
Telefonszám: +3630 547 0477
Bejelentkezés: [email protected]
https://www.facebook.com/groups/264409044675963/?ref=share
Helyszín: Beautyrobic Központ, 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 9.
E-mail cím: [email protected]
Facebook: Beautyrobic Központ
Edzés típus
Beautyrobic, Beautyrobic CORE, Beautyrobic SENSE
Vozár Mariann
Vozár Mariann
Bemutatkozás
Vozár Mariann vagyok, Beautyrobic edző. Legelőször vendégként 2016-ban találkoztam a Beautyrobic-al. Annyira megszerettem,hogy később elvégeztem az edzői tanfolyamot. Kezdetben Ürömön tartottam órákat, majd Újpesten a Victory Fitness termeiben. Sajnos egy időre abba kellett hagynom. Nagyon hiányzott ez a mozgásforma,az órák hangulata, a társaság, így vendégként újra el kezdtem járni Beautyrobicra. Békési Brigi és Halász-Kéri Petra támogatásával pedig most ismét lehetőségem van edzőként tevékenykedni. Az óráimat igyekszem a zenékkel változatossá tenni, a gyakorlatokat a könnyebbtől a nehezebbig mindenki számára elvégezhetővé tenni, nagy hangsúlyt helyezek a gyakorlatok helyes kivitelezésére. Törekszem arra, hogy az órák, egyszerre csajosak, de kemények legyenek. Remélem, hogy a hozzám járó lányok jól fogják érezni magukat és óráról órára fejlődni fognak.
Kapcsolat
E-mail: [email protected]
Helyszín: Beautyrobic Központ
Edzés típus
Beautyrobic
Temesi-Torday Alíz
Temesi-Torday Alíz
A nevem Temesi-Torday Aliz, csoportos fitness edző, táncos, közgazdász és 3gyermek édesanyja. 6 éves korom óta az egész életemet behálózza a tánc. Klasszikus balett, jazzbalett, “Divat és Sporttáncok”, hip-hop, street dance, show tánc, latin dance. A sors úgy hozta, hogy csak a harmadik gyermekem születése után (2022) jutottam el először Beautyrobic órára. Egyből SZERELEM. Akkor tudtam, én ezt akarom csinálni! Nők ezreinek szeretném ezt a mozgásformát elvinni, megmutatni, átadni. Így lettem Beautyrobic oktató (2023).
Szeretettel várlak óráimra!
Kapcsolat
Időpontok: Hétfő, Csütörtök 19:00-20:00-ig
Helyszín: Pécs, Mecsek Fitness, Pécs 7633, Ybl Miklós u.10. 2.em. Wellness terem
Bejelentkezés minden esetben szükséges!
Időpont: Szerda 9:00-10:00
Helyszín: DaVinci Family By Lemon Családi Központ, Pécs, Málics Ottó u.1.
Edzés típus
Beautyrobic
Prepok Ramóna
Prepok Ramóna
Bemutatkozás
A Beautyrobic számomra első “látásra” szerelem volt, ami nélkül azóta sem tudom elképzelni a mindennapjaimat. Az életem egy olyan részén találkoztunk a sorsnak – és legfőképp Csillának – köszönhetően, amikor óriási szükségem volt rá, és azóta gyökeresen változtatta meg a magamról, a nőiességről, az önbizalomról és a kitartásról alkotott véleményemet és hozzáállásomat.
A Beautyrobic remekül ötvözi a táncot, az érzékiséget és a kőkemény edzést, ami nekem egy nagyon vonzó kombó volt már akkor is 🙂 Minden egyes órán úgy jelentem meg, hogy amint meghallottam a zenét minden egyebet ki tudtam zárni és csak a ritmusra és saját magamra figyelni.
Aztán az élet úgy hozta, hogy kaptam egy esélyt arra, hogy én is átadhassam azt az érzést, amit Békési Brigi és a Beutyrobic tanított nekem. Nem is volt kérdés, hogy hogyan tovább 😊 Azonnal jelentkeztem a képzésre és első sorban Csilla támogatásának hála, elmondhatom, hogy most már én is a Beauty-oktatók táborát erősítem, és igyekszem minél több Nőnek továbbadni mindazt a csodát, amit ezalatt az időszak alatt tapasztaltam. 🙂
Kaposváron megtaláltok a Tuti-Fitnessben. Mindenkit sok-sok szeretettel várok egy szuper pörgős, szexi, izzasztó órára! 😉 ❤
Kapcsolat
Helyszín: Tuti Fitness Kaposvár, 7400 Kaposvár, Béke utca 45.
Telefon: +36-70/410-7268
E-mail cím: [email protected]
Bejelentkezés: https://www.facebook.com/tutifitnesskaposvar/
Edzés típus
Beautyrobic
Ferencsov Marietta
Ferencsov Marietta
Bemutatkozás
Mindig is törekedtem arra, hogy a testemben jól érezzem magam, ezért a főiskola alatt a hastáncot, majd az első munkahelyem mellett a salsát választottam kikapcsolódásnak. Az élet úgy hozta, hogy a munkám miatt kevesebb időm jutott munkahelyen kívüli elfoglaltságokra, így maradtam az állandó szerelemnél, a városban való kerékpározásnál és a túráknál. Majd egy új barátnő hatására (Sebők Nikolett), és a munkahelyváltással jött a Beautyrobic az életembe.
Az első óra után majd meghaltam, de mégis szerelem volt rögtön. Felpörgetett, mégis lelazított, a munkahelyi nyüzsgésről teljesen elterelte a figyelmemet, és növelte az önbizalmamat. És nem utolsó sorban olyan kitartást adott, amivel a mindennapokban is könnyebben állom meg a helyem.
Ezt az életérzést szeretném én is átadni az óráimon.
Kapcsolat
Telefonszám:
Helyszín: Beautyrobic Központ, 13. kerület
Edzés típus
Beautyrobic