Egy csodálatos pszichológus hölgy gondolatai a Beautyrobic-ról
Köszönjük Nistor Mihaela pszichológus
Három éve látogattam el először életem első Beautyrobic órájára. Nagyon sok mozgásformát próbáltam ki előtte, de azt éreztem, hogy mintha mindegyikből hiányozna valami. Most már tudom mi volt az a hiányzó érzés. Teljes mértékben állíthatom, hogy a Beautyrobic órák során megtaláltam azt, amit a többi edzésből hiányoltam: az az erős pozitív energia, a végtelenig tartó lelkesedés, a hihetetlen női energiáknak a felszabadulása és az ez érzés, hogy önmagam lehetek elvárások és előítéletek nélkül. Az első Beautyrobic órának a hangulata teljesen elvarázsolt. Saját magam is megtapasztaltam, hogy pár alkalom után már sokkal magabiztosabban szemezgettem a tükörrel és igen, rájöttem, hogy a tükör nem az ellenségem.
Pozitívvá tett a lányok öröme, a lelkesedésük, ezáltal én is kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam és ez az érzés miatt is, még inkább vártam a következő alkalmat. Ránézve azokra a mosolygós lányokra, azt láttam, hogy sugárzott az öröm az arcukról, és hihetetlenül nőiesek voltak. Már az első pillanattól tudtam, hogy ezt az életérzést kerestem amely nem csak az óra közben, hanem napokkal az óra után is teljesen feltöltött pozitív energiával és erőteljes sugárzó önbizalommal. Úgy éreztem, hogy az óra hatására feltöltöttem fantasztikus nőies, szexuális energiákkal és ez az érzés az öltözködésemben is megnyilvánult: jobban odafigyeltem arra, hogy nőiesében, csinosabban öltözködjek.
Természetesen ezt a pozitív kisugárzást a környezetem is nagyon gyorsan észrevette és szóvá tette. Hamarosan már nem is volt számomra kérdés, hogy a Beautyrobic hosszútávon is életem része lesz. Ezért nagy örömömre szolgált, amikor Békési Brigitta megkért, hogy pszichológiai szempontból vizsgáljam meg, hogy a Beautyrobic hogyan és milyen mértékben befolyásolja a nőiesség megélésének minőségét A kutatás jelenleg is folyik és nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek az igazán izgalmas projektnek. Ugyanis pszichológusként és nőként egyaránt azt gondolom, hogy a Beautyrobic több szempont miatt egy nagyon különleges edzésforma, mert nem csak a test formálását célozza meg, hanem pszichológiailag is nagyon sok pozitív hatása van.
Nem kérdés az, hogy az órán elvégzett gyakorlatok erőteljesen fejlesztik a nőiességet. Miért ennyire fontos a nőiesség? A nők életében a nőiesség egy központi kérdés, ugyanis nincs olyan nő, akit ne foglalkoztatná az a kérdés, hogy „Mitől leszek igazi nő, mitől leszek igazán vonzó a másik nem számára?”.
Ha egy nő azt szeretné, hogy vonzó legyen a környezete számára, az első lépés az, hogy tanulja meg saját magát vonzónak látni; ha arra vágyik, hogy nőként felfigyeljenek rá, először ő tekintsen saját magára nőként. A nőiességünk megéléséhez, elengedhetetlen az, hogy saját magunkat vonzónak, nőiesnek érezzük és ha ez sikerül, érzéki kisugárzásunk azonnal hatással lesz a környezetünkre is. Azonban a változás mindig belülről kezdődik. A Beautyrobic pont azért különleges, mert hosszútávon erőteljesen segít a nőiesség megélésében. Minden nő számára, aki szeretne felfedezni, megerősíteni vagy fejleszteni a saját nőiességét, a Beautyrobic egy igazi kincs.
Amikor az óra végén a tükör előtt simogatással megjutalmazzuk a testünket, hiszen végig kitartóan, keményen küzdött, megtanuljuk szeretettel tekinteni rá, megtanuljuk szeretni a testünket. Ez nagyon fontos mert, ha tetszeni akarunk másoknak, először mi szeressük meg magunkat, mi szeressük meg a testünket.
De miért fontos, hogy szeressük, ismerjük a testünket, amikor változást akarunk elérni? Buda László szerint a zsírpárnak mindig egy rejtett üzenetet közvetítenek felénk: pl. a magány, amellyel nem akarunk szembenézni, az örömtelenség, amelyet nem akarunk meglátni az életünkben, vagy az ürességérzés amiről nem akarunk tudomást venni. A plusz kilók nem véletlenül vannak ott, az érzelmi életünk elrejtett, elutasított oldalát tükrözik. Ezért, ha hosszútávon változást akarunk elérni, kezdjünk onnan, hogy a jelenlegi helyzetet elfogadjuk, elutasítás nélkül. Ha úgy próbálunk életmódot változtatni, hogy figyelmen kívül hagyjuk a lelki, érzelmi természetű okokat, hosszútávon nem fogjuk a vágyott eredményt elérni, a testünk ellenünk fog fordulni (pl. még több kilót fogunk felszedni). Dícsérjük, jutalmazzuk magunkat, minden egyes apró változás után!
Mint pszichológus azt gondolom, hogy erre a Beautyrobic órák gyakorlatai kiváló terepet adnak! A Beautyrobic abban is segít, hogy magabiztosan fogadjuk el, szeressük, dicsérjük a testünket. Azáltal, hogy ezt megtesszük, a saját testünkhöz való viszonyunk is megváltozik. Miközben megtanuljuk elfogadni saját magunkat és a testünket (akármilyen is lenne az), ezáltal nagyban segítjük a külső, belső változás elindítását és a vágyott alak elérését.
A Beautyrobic másik pozitív hatása, az hogy a női önbizalom megerősítésében segít. Miért fontos az, hogy te milyennek látod magad amikor a tükörben nézel? Nagyon nem mindegy, hogy szürke kisegérként vagy bombázóként tekintesz magadra. Bárhogyan is érzel magaddal, a testeddel szemben, egy ismeretlen azonnal érzékelni fogja. Ugyanis ezt a belső képet sugárzod magadról kifelé, vagyis úgy “viseled a testedet”. Azt gondolom, hogy a Beautyrobic ezen a területen is tud nagy változást elérni, az a nő, aki megtanulta “viselni a testét”, és tisztában van azzal, hogy non-verbálisan milyen üzenetet közvetít nagyon vonzó tud lenni mindenki számára.
Emlékszem, hogy amikor az első órát meglátogattam, leginkább azt az önbizalommal teli mosolyt csodáltam, amelyet a lányok arcán láttam. Még akkor is ha a gyakorlatok nagyon kemények voltak, mindenki mosolygott és erőteljesen sugárzott az arcokról, hogy minden pillanatot élvezik. Még azoknak a lányoknak is, akik külső szemmel valószínűleg nincsenek kibékülve a saját testükkel, erőteljesen sugárzott a tekintetük. Mintha azt az üzenetet közvetítették volna non-verbálisan, hogy “Imádom, hogy nő vagyok, imádom a testemet és nagyon jól érzem magam a bőrömben”.
Azt gondolom, hogy a Beautyrobicnak abban is rejlik a sikere, hogy miközben végigmegyünk az igazán, szexi, érzéki gyakorlatokon és felfedezzük a bennünk élő istennőt, vagyis a saját nőiességünket, hosszútávon ez erőteljes önbizalmat sugároz, amely nagyon vonzó tud lenni a környezet számára. Ez a magabiztosság és önbizalom, bizony, nagyon gyorsan fel fog tűnni a másik nem számára, mert nincs annál szebb mint amikor egy nő egészséges önbizalommal rendelkezik.
A másik szempont, amely igazán egyedivé teszi a Beautyrobicot az óráknak a különleges hangulata. Aki járt már Beautyrobic órán, tudja, ismeri ezt az érzést, aki még nem tette meg, ezért is érdemes kipróbálnia. Életünk különböző színtereit (pl. egyetem, munkahely, a Beautyrobic közösség) csoportok alkotják. Ha nagy kihívassál nézzünk szemben, a csoport ereje segít átlendülni a nehézségeken (csak gondoljatok bele, amikor egy-egy plank közben összenézünk és látjuk, hogy a másik nem adta fel, ez mennyire ösztönöz minket, hogy tovább bírjuk). A valahová tartozás érzése nagyon fontos és én azt tapasztaltam, hogy a Beautyrobicnak fantasztikusan erős közösségépítő hatása van. Nagyon jó oda visszajárni, mert a sok említett pozitív hatás mellett, nagyon jó a társaság, nagyon kedvesek, segítőkészek az edzők és varázslatosan kellemes a hangulat. A lányok segítik egymást, segítenek az új lányok beilleszkedésében is, ami meglehetősen ritka, főleg olyan társaságban ahol csak nők vannak. Mindezek mellett nem kérdéses az, hogy aki egyszer kipróbálja, teljes mertekben bele is szeret.
Pszichológusként azt látom, hogy napjainkban nem minden nő számára állt rendelkezésre egy női minta a családban, vagy akár a közvetlen környezetében, amely pozitív példát mutatott volna arról, hogy mit jelent nőiesnek lenni, mit jelent az, hogy szeretetteljesen, de tudatosan bánok a testemmel ha hosszútávon változást akarok elérni, milyen non-verbális jeleket közvetítek a testemmel a külvilág számára? A Beautyrobic pont ezért ennyire különleges számomra, mert amellett, hogy a legszexibb, legnőiesebb edzésnek gondolom, hosszútávon képes ilyen jellegű minőségi értékeket is közvetíteni a nők számára. Ha egy metaforát szeretnék erre találni azt mondanám, hogy a Beautyrobic óra során “életre kell a bennünk szunnyadó nő”, mert valójában minden nőben ott rejlik egy igazi istennő, aki csak arra vár, hogy felfedezzék.