A tánc, a mozgás mindig központi része volt az életemnek, a nőies mozgásformák pedig kiváltképp. Meggyőződésem, hogy a nőknek sokkal többet kellene foglalkozniuk magukkal, a
testükkel, a lelkükkel, hiszen meg kell tanulnunk, hogy a mai világban hogyan lehet keményen helytállni, de ugyanakkor nőiesnek, lágynak, érzékenynek maradni.
Ezért hoztam létre tánc- és mozgásstúdiómat, a DanceFlow-t, ahol a klasszikus balett, NIA, magassarkús tréningek mellett heti több alkalommal tartunk Beautyrobicot is.A Beautyrobic elsőre főként üzleti megfontolásból szerepelt az órarendünkbe kötelezően beépítendő órák listáján, ám szép lassan óriási szerelem lett, olyannyira, hogy én ugyanolyan
lelkesedéssel várom az órákat, mint a vendégeink. Számomra minden benne van, amire egy mai nőnek szüksége van: csajos, szexi mozdulatok az illatos félhomályban, de közben
kőkemény edzés és alakformálás is, amelynek nagyon hamar megmutatkozik az eredménye – mindez szuper zenékre, fergeteges hangulatban! A hétfő este nyolc órakor kezdődő órám már-már fogalommá vált a Stúdió életében: a zene nagyon hangos, a hangulat óriási, pedig a kőkemény edzés általában nem szokott mosolyt csalni a csajok arcára. De utána mindenkit
hatalmába kerít a „szokásos” hétfő esti, Beautyrobic utáni elégedettség érzés: mégiscsak
szuperül indult a hét!