Az én történetem… ?

Már nagyon távolinak tűnik és döbbenten nézem vissza akkori önmagam. Nem is annyira a külsőm miatt, habár mindent elkövettem sajnos azért, hogy 20 kg plusszal a várandósságom végén szülessen meg a kislányom és előtte sem mertem már nagyon mozogni, nehogy az álljon a fogantatás útjába. Inkább azért, mert egy önbizalomhiányos, szorongó nő képét látom.
Nagyjából kislányom 1 éves kora körül ért először a felismerés, hogy tennem kell valamit magammal mert annyira anya voltam, hogy a NŐT már nyomokban sem láttam visszanézni a tükörben. ? ‼️ Ez pedig nagy hiba! ‼️
A lehetőségeimhez mérten próbáltam ki többféle edzést, ami hozott is eredményt centikben, kökemény munkával és koplalással (ezt is mennyire rosszul kezeltem anno), de idővel a teljesítményem hullámzóvá vált, és éreztem, valami még mindig hiányzik. Ami belül tölt, ami nem a testemről szól, hanem rólam és a nőiességemről.
Ekkor ért egy újabb sokk az életemben ami teljesen a gödör mélyébe taszított. Egyik nagyon kedves barátnőm, akit a mai napig nagyra tartok és a mentoromnak is mondhatom akkor vitt el először Beautyrobic órára.
Első alkalom után 3 napig szó szerint mindenem fájt. DE ez totál nem érdekelt, ugyanis azt éreztem, van ebben az órában egy olyan leírhatatlan NŐIESSÉG ami nekem úgy kellett mint a virágnak a víz. ??? Alig vártam minden órát, imádtam minden pillanatát. Szépen lassan elkezdtem kinyílni és megszeretni önmagam. Ami pedig eszméletlen érzés volt, hogy ezt a környezetem is észrevette. Jobb anyává váltam, és újra NŐ tudtam lenni a férjem szemében is. ???

❤️? Szavakba sem önthető, amikor az ember megtalálja azt az ÉNIDŐT ami egyszerre ad a testnek fittséget és egészséget és a léleknek, a NŐIESSÉGÜNKNEK maximális töltést! ? ❤️

1 év után ahogy szembejött velem a Beautyrobic oktató képzés, szinte beszélt hozzám, hogy jelentkezzek. ? Így engedve a csábításnak és köszönhetően férjem maximális támogatásának, útnak indultam ezen az úton. Az volt a célom és a küldetésem, hogy ezt a fantasztikus élményt minnél több nővel, anyával megosszam, hogy ők is kiteljesedhessenek!
Az út rögösebb volt, mint gondoltam. Ki kellett lépnem a komfortzónámból, hinnem kellett önmagamban és bizonyítanom, hogy meg tudom csinálni. S habár sikerült és boldogan adhattam hírül, hogy Beautyrobic Core oktatóvá váltam, rá kellett döbbennem, hogy ez nemcsak egy őrületes utazás egy szuper edzés megvalósításában. Annál sokkal több.

☝️ A mai napig kihívásokkal és megpróbáltatásokkal találkozom, amiket ugyan elsőre nehezen élek meg, de aztán mégis hálát adok értük. Tudom, hogy erősebb leszek tőlük és hiszem, hogy ezek is azt bizonyítják, hogy a Beautyrobic edzés valóban fantasztikus, mert a jó dolgok elé sokszor gördít sziklákat az élet. ☝️

A Beautyrobic órákkal csodálatos embereket ismerhettem meg. Brigitta Békési-ben, a Beautyrobic órák megalkotójában sokminden mellett azt is szeretem, hogy számíthatok rá és mellettem áll, csakúgy mint a többi oktató mellett. Veronika Márkus-t és Szilágyi Boglárka-t mai napig a mentoraimnak tartom mind oktatóként, mind emberileg felnézek rájuk és motiválnak. Imádom itthon a lányokat, akik már a Beautyrobic szerelmesei és vagy együtt edzettünk, vagy már hozzám járnak és érzem a szeretetüket és elköteleződésüket! ❤️❤️

Az utam pedig nem ért véget, mert remélem hamarosan újabb nagyszerű hírrel lephetlek meg benneteket… ??!

0
    0
    Kosár
    A kosarad üres! :( Vissza a webshopba